Spagetti petrezselymes pestoval és paradicsommal

Spagetti petrezselymes pestoval és paradicsommal

A pesto az olasz konyha egyik pofonegyszerű, ám mégis elképesztően ízletes csodája. Liguria tartományból származtatják, de régi írások szerint már jócskán a középkorban készítettek hasonló mártást, amit a pasta hazájában természetesen elsősorban a tésztákhoz fogyasztottak. Bár pesto egyébként remekül illik burgonyás ételekhez, és húsokhoz is, legnépszerűbb mégiscsak a spagettis változat. Hiszen az sem mindegy, milyen tésztával esszük: minél vékonyabb a pasta, annál jobban be tudja vonni ez a finom szósz. A pesto genovese a leghíresebb változat, ez bazsalikomból, fenyőmagból, fokhagymából, olívaolajból és persze parmezánból készül. Az ötös számot jegyezzük meg jól, ha pestot készítünk, mert ez a fontos, viszont egy picit lehet azért variálni. A fenyőmagot, amely nem egy olcsó dolog, ki lehet váltani bármilyen olajos maggal, így dióval, mandulával, mogyoróval, de akár még napraforgómaggal is. A fokhagyma kicserélhető akár medvehagymára, akár újhagymára, érzékenyek számára pedig akár el is hagyható. A friss bazsalikom helyett is használhatunk mást, ahogy mi például most petrezselymet javaslunk. Ami viszont szent és sérthetetlen, az a parmezán és az olívaolaj. Mindkettő elengedhetetlen a jó pestohoz.

A petrezselyemnek talán egy fokkal lágyabb lesz az íze, mint ha bazsalikomos pestot készítenénk, és hát rengeteg jó tulajdonsága van, hiszen karotint, C- és E-vitamint, ásványi sókat tartalmaz, a téli hónapokban különösen előnyös a fogyasztása. A zöldje (és a gyökere is) erősíti a gyomrot, tisztítja a vesét, illóolaja pedig gyulladáscsökkentő hatású. Hogy a pestonak egy további jó tulajdonságot adjunk, készítsük el mogyoróval. A klasszikus pesto mozsárban készül, de nyugodtan vegyük elő a robotgépünket és használjuk azt, krémesebb, simább pestot kapunk.

Hozzávalók:

  • 4-5 csokor petrezselyem
  • 100 g földimogyoró
  • 100 g parmezán sajt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • 500 g spagetti (durum v. tönkölylisztből)
  • 2-3 érett paradicsom
  • 4-5 csokor petrezselyem
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2-3 érett paradicsom
  • 100 g földimogyoró
  • olívaolaj
  • 100 g parmezán sajt
  • 500 g spagetti (durum v. tönkölylisztből)

Elkészítés:

A mogyorót serpenyőben szárazon kicsit megpirítjuk. A petrezselymet megmossuk, apróra vágjuk. A késes robotgépbe tesszük mindkettőt, hozzáadunk egy gerezd tisztított, szétnyomott fokhagymát, 10 dkg reszelt parmezán sajtot és annyi olívaolajat, amely kell ahhoz, hogy krémesre turmixoljuk. Néhány perc alatt kész, közben már főhet is a spagetti, amelyet leszűrünk, forrón hozzákeverjük a pestot, és az előzetesen megtisztított feldarabolt friss paradicsomkockákkal elkeverjük. Csodálatos, könnyű, finom ebéd vagy vacsora.

Forrás:

Anyakanyar.hu (www.anyakanyar.hu)

PP-ASP-HU-0247-1  2023. március 15. 

A cikket az Aspirin®  Protect forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. készítette.

Hasonló receptek:

Aspirin® Protect 100 mg gyomornedv-ellenálló bevont tabletta

 

Az Aspirin® Protect tabletta szedése ajánlott heveny szívizomelhalás ( miokardiális infarktus ) kockázatának csökkentésére szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel rendelkező, 45-79 év közötti férfi és 55-79 év közötti nőbetegek esetében, a haszon/kockázat (pl. gyomor-, bélrendszeri vérzés) arány értékelését követően, valamint átmeneti agyi keringési zavar (TIA) és az agyi keringészavar következtében kialakuló szövetelhalás (agyi infarktus) megelőzésére felnőtteknél.
 

PP-ASP-HU-0323-1 2024. január 29.



Acetilszalicilsav tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. Bayer Hungária Kft. 1117 Budapest Dombóvári út 26.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!