Rendszeres szaunázással az infarktus megelőzésért

Rendszeres szaunázással az infarktus megelőzésért

A finnek csak a “szegény ember gyógyszertárának” hívják, és most kutatók be is bizonyították, a szauna valóban jótékony hatással van egészségünkre.

Néhány tudós talált rá a tényre, mely szerint a szauna száraz forrósága nem csupán izzaszt, hanem meghosszabbíthatja az életet, és akár 63 százalékkal csökkentheti a szívroham kockázatát a középkorú férfiak esetében. A kelet-finnországi egyetem kutatói, s egyben a tanulmány szerzői, viszont nem biztosak abban, hogy pontosan mi okozza a szív egészségének védelmét. “További tanulmányok folynak annak érdekében, hogy kiderítsék, milyen mechanizmus köti össze a szaunázást a szív- és érrendszer egészségével.” – mondta a tanulmány vezetője, Dr. Jari Laukkanen, aki megjelenttette a tanulmányt a Jama Internal Medicine nevű lapban.(1)

A tanulmányban 2315 42 és 60 év közötti finn férfi vett részt, akiket 21 éven át figyeltek meg. Ezidő alatt 190 hirtelen szívhalált, 281 fatális koszorúérbetegséget, 407 szív- és érrendszeri betegség által okozott halált és 929 bármely okból bekövetkezett halálesetet rögzítettek. Azonban, akik rendszeresen használták a szaunát, védettnek bizonyultak a szívbetegségekkel szemben.(1)

A hirtelen szívhalál kockázata 22 százalékkal kevesebb volt azon férfiak esetében, akik heti két-három alkalommal szaunáztak és 63 százalékkal volt alacsonyabb a heti négy-hét alkalommal szaunába látogatók esetében.(1)

Hasonlóképpen alakultak az eredmények a szívkoszorúér-betegségek kialakulását illetően: heti két-három látogatás a szaunában 23 százalékkal csökkentette a kockázatot, míg heti négy-hét alkalomnál 48 százalékkal. A szív- és érrendszeri megbetegedések száma két-három alkalom esetén 27 százalékkal csökkent és négy-hét szaunázás esetén 50 százalékkal csökkent.(1)

Dr. Rita Redberg a Kaliforniai Egyetemről, aki egyben a Jama Internal Medicine szerkesztője, azt mondta: “Bár nem tudjuk pontosan, mi az oka annak, hogy a férfiak, akik gyakrabban tértek be szaunába, tovább élnek (lehet ez a szaunában töltött idő következménye, vagy a kikapcsolódás jótékony hatása vagy a szauna barátságos légköre), azt biztosan állíthatjuk, hogy érdemes időt tölteni a szaunázással.”

Rendszeres Szaunázással

Korábbi kutatások is bizonyítják, hogy a szauna csökkenti a vérnyomást, csökkenti a stresszt, kordában tartja a cukorbetegséget és tüdőproblémákat, valamint segít leküzdeni a megfázást.(2)

Számos sportoló használja a szaunát, hogy fejlessze állóképességét azáltal, hogy növeli az oxigénfelvétel mértékét, a vörösvértestek számát, illetve a plazma térfogatát. Ezen kívül, ha belemártózunk egy hidegvizes medencébe szaunázás után, növelhetjük szervezetünk antioxidáns ellátását és erősíthetjük az immunrendszerünk ellenálló képességét.

Finnországban a szaunázás már több ezer éves hagyomány. Az első letelepedők lyukakat ástak a földbe, és megtöltötték őket forró kövekkel, amikre vizet locsoltak, annak érdekében, hogy “loyly”, vagyis gőz keletkezzen. Egy finn mondás szerint pedig “ha egy beteg embert nem gyógyít meg a kátrány, a szesz vagy a szauna, akkor meg fog halni”,

Továbbá érdekesség lehet, hogy a finn nők nagy százaléka még a napjainkban is a szaunában ad életet gyermekének, mivel azt tartják a legtisztább helyiségnek a lakásban.

Szerző:

Rozgonyi Sarolta

Hivatkozások

  • (1) Laukkanen T, Khan H, Zaccardi F, Laukkanen JA. Association between sauna bathing and fatal cardiovascular and all-cause mortality events. JAMA Intern Med. 2015;175(4):542-548. doi:10.1001/jamainternmed.2014.8187. Return to content
  • (2) Hussain J, Cohen M. Clinical Effects of Regular Dry Sauna Bathing: A Systematic Review. Evid Based Complement Alternat Med. 2018;2018:1857413. Published 2018 Apr 24. doi:10.1155/2018/1857413. Return to content

PP-ASP-HU-0252-1    2023. március 16.

A cikket az Aspirin®  Protect forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. készítette.

Kapcsolódó cikkek a témában:

Aspirin® Protect 100 mg gyomornedv-ellenálló bevont tabletta

 

Az Aspirin® Protect tabletta szedése ajánlott heveny szívizomelhalás ( miokardiális infarktus ) kockázatának csökkentésére szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel rendelkező, 45-79 év közötti férfi és 55-79 év közötti nőbetegek esetében, a haszon/kockázat (pl. gyomor-, bélrendszeri vérzés) arány értékelését követően, valamint átmeneti agyi keringési zavar (TIA) és az agyi keringészavar következtében kialakuló szövetelhalás (agyi infarktus) megelőzésére felnőtteknél.
 

PP-ASP-HU-0323-1 2024. január 29.



Acetilszalicilsav tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. Bayer Hungária Kft. 1117, Budapest Dombóvári út 26.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!