Igyunk teát! Maradjunk egészségesek!

Igyunk teát! Maradjunk egészségesek!

Nincs jobb, mint egy forró tea, hogy beinduljon a napunk, vagy egy hűsítő jegestea, amikor tikkasztó egy forró nyári nap. Különböző népcsoportok és kultúrák a világ körül több mint 5000 éve ismerik a teázás élményét, mely a víz után a második legfogyasztottabb italnak számít. Szerencsére felmenőinknek megvolt a kellő bölcsességük ahhoz, hogy felfedezzék a teában rejlő értékeket, és megtartották az elixírnek számító ital fogyasztásának hagyományát, melyről tudjuk, hogy számos egészségügyi előnnyel rendelkezik. Számos bizonyított jótékony hatása közé sorolható a szív- és érrendszerre gyakorolt varázsereje.

A 2012-ben a Food & Function lap által nyilvánosságra hozott adatok szerint, a fekete és a zöld teák 10-20 százalékkal csökkentik a szívbetegségek és a stroke kockázatát.(1) Két évvel előtte publikálták az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró tanulmányt a tea és a szív egészsége közötti összefüggést illetően az Atheriosclerosis, Thrombosis and Vascular Biology nevű lapban. Több mint 37.000 embert figyeltek meg 13 éven át Hollandiában, mely során kiderült, hogy azok az emberek, akik sok teát isznak, kevesebb eséllyel haláloznak el szívbetegségben azokhoz képest, akik nem isznak teát. Azok a résztvevők, akik napi 3-6 pohár teát ittak meg 45 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg szívbetegségben, azokhoz képest, akik kevesebb mint egy pohárral ittak meg naponta. Míg naponta több mint 6 pohár tea 36 százalékkal csökkentette a szívbetegség előfordulásának kockázatát, a napi kevesebb mint egy pohár fogyasztásánál tapasztaltakhoz képest.(2)

A tea

Bár a tea mind a négy típusa – fehér, zöld, oolong és fekete – számtalan egészségügyi előnnyel rendelkezik, a legtöbb tanulmány azt mutatja, hogy a fekete és a zöld teák a legszívbarátabbak. A tea mindegyik fajtáját az örökzöld cserje, a Camellia sinensis adja. A különbség pedig a feldolgozásában rejlik. A fehér teát dolgozzák át a legkevésbé, és a cserje rügyeiből valamint leveleiből készül, melyeket kigőzölnek és szárítanak. A zöld tea frissen szedett levelekből készül, melyeket egyből kigőzölnek, hogy megakadályozzák az oxidációt. Ellenben az oolong teát rövid ideig, a fekete teát pedig hosszú ideig hagyják oxidálódni. A különböző fokú oxidálódás az, ami szabályozza a teák egészségre tett jótékony hatásának mértékét.

Válaszd a zöldet!

A zöld teák gőzölése megsemmisíti azokat az enzimeket, amelyek a zöld színért felelős pigmenteket bontanák le, ezért marad meg a szép zöldes színe. Ezután a leveleket feltekerik és kiszárítják olymódon, hogy a bennük lévő polfenolokat, antioxidánsokat megtartsák.

A legtöbb zöld teában rejlő polifenol flavonoidok (úgynevezett katekinek) formájában van jelen, melyek olyan növényi vegyületel, amik a zöld tea szívbarát tulajdonságaiért felelősek. A különböző feldolgozási módoknak köszönhetően, az összes teafajta közül a zöld teában található a legtöbb ebből a vegyületből.

Számos kutatás eredménye mutatja, hogy a zöld tea erős antioxidánsai segíthetnek az érelmeszesedés ( ateroszklerózis ), főleg a koszorúér megbetegedések megelőzésében azáltal, hogy gyulladáscsökkentő hatásuk érvényesül a véráramban a plakk - képződésen és az artériák falán.(7)

A zöld tea antioxidánsai emellett nagy szerepet játszanak a koleszterin szint csökkentésében is. Az Amerikai Dietetikus Egyesület 2011-es elemzése alapján “a zöld teában rejlő antioxidánsok fogyasztása statisztikailag szignifikánsan csökkenti az összkoleszterin és a “rossz” koleszterin (LDL-koleszterin) szintjét a szervezetben.” Ezen kívül a tea megakadályozza a “rossz” koleszterin részecskék oxidációját, mely plakkok képződéséhez vezetne az artériában.(3)

A fekete tea

Bár a fekete teában nincs annyi polifenol, mint a zöld teában, de a polifenolok oxidációja során keletkező összetevőknek megvannak a saját szívre tett jótékony hatásai. Egy 2012-es tanulmány megmutatta, hogy napi 3 pohár tea 12 héten át csökkentette a vércukorszintet, a trigliceridszintet valamint növelte a “jó” koleszterin (HDL-koleszterin) szintjét a szervezetben. Emellett megnövelte a vér antioxidáns szintjét, mely védelmet nyújthat az oxidatív stresszel és a gyulladásokkal szemben.(4)

Egy 2012-es másik kutatás, melyet az Archives of Internal Medicine tett közzé, kimutatta, hogy a fekete tea javítja az endothel funkciót és a vérnyomást.(5)

Igyunk teát! Maradjunk egészségesek!

Gyógyteák

Annak ellenére, hogy a zöld, fehér, oolong és fekete teákban rejlik a legtöbb antioxidáns , a gyógyteák is egészséges opcióként szolgálhatnak. “A gyógyteákban alacsonyabb az antioxidánsok koncentrációja, mert a különböző növények kémiai összetevői eltérőek” – magyarázta meg Emily Bailey. A rooibos vagy a vörös teák, melyeket a dél-afrikai Aspalathus linearis növényből készítenek, is rendelkeznek szívbarát tulajdonságokkal. Napi 6 pohár rooibos tea fogyasztása 6 héten át, a “rossz” koleszterin szintjének csökkenését eredményezte egy tanulmány során.(6)

A gyógyteák gyakori összetevője, a hibiszkusz tea is jótékony hatással van a szívre. Rendszeres fogyasztása csökkentheti hipertóniás betegek vérnyomását.

A gyógytea azok számára a legjobb választás, akik nem szeretik a fekete és zöld teákat. A lényeg a folyamatosságban és a gyakoriságban rejlik. Egyelőre nincsen ajánlott mennyiség, nem tudni mennyit kell fogyasztani, hogy kiváltsuk a tea jótékony hatásait, az azonban biztos, hogy ha egy kicsivel növeljük a mennyiséget, akkor az csakis a javunkra válhat.

Léteznek teát tartalmazó étrendkiegészítők, melyek fogyasztása ugyancsak jótékony lehet, de a szakértők inkább a folyadék formájában elkészített teát javasolják.

Természetesen, nem szükséges egyben elfogyasztani több liter teát, osszuk el egész napra! Ezáltal az antioxidánsok egész nap hathatnak szervezetünkben. Ereinket egész nap tisztán tartják, védelmet nyújtanak a vérrögképződések és az érelmeszesedés ellen. Különböző formákban is fogyaszthatunk teát a nap folyamán, így nem válik unalmassá. Melegen vagy hidegen, esetleg citrommal, attól függően, hogy épp mihez van kedvünk. Fontos azonban tudni, hogy ha tejet adunk a teához, akkor lehetséges, hogy csökkentjük az ital jótékony hatását!

Szerző:

Rozgonyi Sarolta

Hivatkozások

  • (1) Bøhn SK, Ward NC, Hodgson JM, Croft KD. Effects of tea and coffee on cardiovascular disease risk. Food Funct. 2012;3(6):575-591. doi:10.1039/c2fo10288a. Return to content
  • (2) de Koning Gans JM, Uiterwaal CS, van der Schouw YT, et al. Tea and coffee consumption and cardiovascular morbidity and mortality. Arterioscler Thromb Vasc Bio. 2010;30(8):1665-1671. Return to content
  • (3) Kim A, Chiu A, Barone MK, et al. Green tea catechins decrease total and low-density lipoprotein cholesterol: a systematic review and meta-analysis. J Am Diet Assoc. 2011;111(11):1720-1729. Return to content
  • (4) Bahorun T, Luximon-Ramma A, Neergheen-Bhujun VS, et al. The effect of black tea on risk factors of cardiovascular disease in a normal population. Prev Med. 2012;54 Suppl:S98-S102. Return to content
  • (5) Hodgson JM, Puddey IB, Woodman RJ, et al. Effects of black tea on blood pressure: a randomized controlled trial. Arch Intern Med. 2012;172(2):186-188. Return to content
  • (6) Marnewick JL, Rautenbach F, Venter I, et al. Effects of rooibos (Aspalathus linearis) on oxidative stress and biochemical parameters in adults at risk for cardiovascular disease. J Ethnopharmacol. 2011;133(1):46-52. Return to content
  • (7) Ming Li et al; Epigallocatechin-3-gallate inhibits angiotensin IIand interleukin-6-induced C-reactive protein production in macrophages; Pharmacological Reports, 2012, 64, 912-914. Return to content

 

PP-ASP-HU-0252-1    2023. március 16.

A cikket az Aspirin®  Protect forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. készítette.

Kapcsolódó cikkek a témában:

Aspirin® Protect 100 mg gyomornedv-ellenálló bevont tabletta

 

Az Aspirin® Protect tabletta szedése ajánlott heveny szívizomelhalás ( miokardiális infarktus ) kockázatának csökkentésére szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel rendelkező, 45-79 év közötti férfi és 55-79 év közötti nőbetegek esetében, a haszon/kockázat (pl. gyomor-, bélrendszeri vérzés) arány értékelését követően, valamint átmeneti agyi keringési zavar (TIA) és az agyi keringészavar következtében kialakuló szövetelhalás (agyi infarktus) megelőzésére felnőtteknél.
 

PP-ASP-HU-0323-1 2024. január 29.



Acetilszalicilsav tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. Bayer Hungária Kft. 1117, Budapest Dombóvári út 26.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!