Hogyan hat az elegendő alvás szívünk egészségére

Hogyan hat az elegendő alvás szívünk egészségére

Pihentető álmot hozzon az éj

Sokan alulértékelik az alvás fontosságát és elpocsékolt időnek tartják. Pedig ezek a passzívan töltött órák egyáltalán nem feleslegesek: azt is mondhatnánk, hogy alvás nélkül nincs élet.

Mi is történik alvás közben?

Alvás közben csökken a pulzusszám, a percenkénti légzésszám, a test hőmérséklete és a vérnyomás is, mely többek között a szívünkre hat jótékonyan. Hiszen gondoljunk csak bele, mennyi megpróbáltatásnak van kitéve egy „normál” napon! Bizony, nagy a szüksége a regenerálódásra. Az emésztés ugyan nem áll le, de alvás közben az anyagcsere-folyamatok is lassulnak. Az emésztőrendszernek is kell a nyugalmi állapot. Bőrünk is éjjel regenerálódik, ekkor próbálja a napközben termelődött szabad gyökök roncsoló hatását közömbösíteni.

Bár a magasabb szintű idegrendszeri tevékenységek – gondolkodás, érzelmek átélése – megváltozott üzemmódban működnek, mégsem mondhatjuk, hogy az ezekért felelős agykéreg működése teljes egészében megpihenne. Az alvás ugyanis nagymértékben segíti az emlékezési és tanulási folyamat befejeződését, az emlékképek és az információk „bevésődését” az agyunkba.

Az alvás tehát a pihenés, a méregtelenítés, a regenerálódás, a szépség megőrzésének legegyszerűbb és legtermészetesebb eszköze.

Legalább hét órát

Az alvás több szakaszból áll: mélyebb és felületesebb alvási periódusok követik egymást, melyekre egyaránt szükségünk van ahhoz, hogy kipihenten ébredjünk. Az alvási ciklusok meghatározott időrendben váltakoznak, aminek jelentősége abban áll, hogy az éjszaka folyamán nem elég, ha többször egymás után keveset alszunk, hanem a felnőtt ember esetében fontos a legalább 7 órányi egybefüggő alvás a szervezet regenerálódásához, ahhoz, hogy az alvás a fiziológiai funkcióX funkció
működés
it kifejthesse.(1)

Szervezetünk meghálálja

Előfordul, hogy olyan mókuskerékbe kerülünk, amiből nagyon nehéz kiszállni. Ha például túl sok stressz ér bennünket napközben, s ennek hatására nem tudunk aludni, az további stresszhez és még kevesebb alváshoz vezet. A fel nem dolgozott, le nem vezetett feszültség bennünk reked és betegségként jelentkezik: az infarktusX infarktus
belső szervet tápláló verőér eldugaszolódása miatt létrejövő, többnyire ék alakú elhalás
, a strokeX stroke
agyi keringészavar, szélütés (két fő formája a vérzéses és az iszkémiás stroke)
és más szívbetegségek kockázata megsokszorozódik. A hosszan tartó feszült idegállapot szív- és érrendszeri gondokat okozhat: egy kutatás szerint a mindennapos stresszben élők 34 százalékkal nagyobb eséllyel betegszenek meg valamilyen szívkoszorúér-problémában. Krónikus alvászavarról akkor beszélünk, amikor a feszültséget akkor sem vagyunk képesek elengedni, amikor pedig megtehetnénk alvás közben. Álmunkban sem találjuk nyugalmunkat, ami miatt fáradtabbak, fásultabbak leszünk. Rövid vagy hosszú alvási időtartam, késői kronotípus, álmatlanság (insomnia), horkolás és a túlzott nappali aluszékonyság összefügg a szív- érrendszeri betegségek kockázatának 10–40% -osX os
száj
megnövekedésével.(2)

Fáradtságunkat ne legyünk restek kipihenni. A nyugodt, pihentető alvás természetes jussunk. Szívünk és szervezetünk meghálálja a regenerálódásukra szánt pihentető órákat! Ne csak akkor kezdjünk el a kérdéssel foglalkozni, amikor már fenyeget a baj!

Ideje változtatni!

  • Vezessük be az aktív pihenést, a mozgást, a könnyű sportot a mindennapjainkba, ami garantáltan jó hatással lesz az éjszakai nyugalmunkra.
  • Amennyiben a panaszaink nem múlnak, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulnunk.
Szerző:

Fónyad Orsolya

Hivatkozások

  • (1) Watson NF, Badr MS, Belenky G, et al. Recommended Amount of Sleep for a Healthy Adult: A Joint Consensus Statement of the American Academy of Sleep Medicine and Sleep Research Society. Sleep. 2015;38(6):843-844. Published 2015 Jun 1. doi:10.5665/sleep.4716. Return to content
  • (2) Fan M, Sun D, Zhou T, et al. Sleep patterns, genetic susceptibility, and incident cardiovascular disease: a prospective study of 385 292 UK biobank participants. Eur Heart J. 2020;41(11):1182-1189. doi:10.1093/eurheartj/ehz849. Return to content

Kapcsolódó cikkek a témában:

Az Aspirin® Protect tabletta szedése ajánlott magas és igen magas szív és érrendszeri kockázattal rendelkezőknek heveny szívizomelhalás (miokardiálisX miokardiális
szívizomhoz tartozó
infarktusX infarktus
belső szervet tápláló verőér eldugaszolódása miatt létrejövő, többnyire ék alakú elhalás
) és strokeX stroke
agyi keringészavar, szélütés (két fő formája a vérzéses és az iszkémiás stroke)
kockázatának csökkentésére szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel rendelkező, 45-79 év közötti férfi és 55-79 év közötti nőbetegek esetében, a haszon/kockázat (pl. gyomor-bél rendszeri vérzés) arány értékelését követően.

Acetilszalicilsav tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!