A fizikai aktivitás kulcsfontosságú a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében, mégsem szükséges naponta több órát az edzőteremben tölteni. Bármilyen típusú fizikai tevékenység, beleértve a kutyasétáltatást is, pozitív hatással lehet szív- és érrendszerre valamint az egész szervezetre.
Tények
- A fejlett országokban élő felnőttek többsége napjai nagy részét íróasztalhoz kötve tölti.
- Az amerikai felnőttek átlagosan napi 9.5 órát töltenek ülve.(1)
Miért ártalmas az egészségre a sok ülés?
- A hosszú ideig tartó ülés növeli az elhízás, a magas vérnyomás, a megemelkedett vércukor- és koleszterinszint kialakulásának kockázatát. Mindez metabolikus szindrómához vezet, amely fokozza a szívinfarktus, a stroke és a következményes elhalálozás kockázatát.(2,3)
- A huzamos ideig (például órákon át) egy helyben ülés károsabb a szívre és az anyagcserefolyamatokra, mint az időközönként megszakított ülés.(2)
Mégis, a felnőttek körülbelül 40%-a nem törődik kellőképpen a fizikai aktivitásával.(3)
Tudta?
Már a minimális mozgás is sokkal előnyösebb, mint a semmittevés.(2,4)
- A többek által javasolt napi 10 000 lépésnél kevesebb megtétele is számít, ugyanis már az is csökkenti az összhalálozás kockázatát. Több mint 20 000 felnőtt bevonásával végzett vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a minél több lépést tesz meg valaki naponta, annál kisebb nála a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikója. Vagyis, ha nem is 10 000, de már napi néhány ezer lépés is pozitív hatású lehet.(4)
- Napi 30 perc fizikai aktivitás ellensúlyozhatja a hosszan tartó üléssel járó egészségügyi kockázatokat – derül ki a Columbia Egyetem kutatásából.(2)
Tények
- A fizikai aktivitás és a hosszabb élet kéz a kézben járnak.
- Az ülés fizikai aktivitással való helyettesítése kedvezően hat az egészségre:
- 30 perc ülés helyett végzett enyhe fizikai tevékenység körülbelül 17%-kal csökkentheti a korai halálozás kockázatát.(2)
- Az ülés felváltása mérsékeltebb vagy erőteljesebb testmozgással, mint például a futással vagy kerékpározással, körülbelül 35%-kal mérsékelheti a korai halálozás kockázatát.(2)
A kutyasétáltatás egészséges és a gazdinál beleszámít a fizikai aktivitásba
A kutyatulajdonosok azt mondják, hogy a legjobb dolog a kutyákban a tőlük kapott feltétel nélküli szeretet. A kutyatartás azonban más előnyökkel is járhat.
- A kutyatulajdonosok átlagosan 22 perccel többet sétálnak naponta, mint azok, akiknek nincs kutyájuk.(5)
- Ők a kutyasétáltatás révén napi 2760-nal több lépést tesznek meg, mint azok, akiknek nincs kutyájuk.(5)
- A kutyasétáltatás jellemzően gyors tempójú sétát jelent, ami alatt a gazdik felpörgetik a pulzusukat.
- A sebességük körülbelül 5 km/h-ra tehető, ami közepes intenzitású fizikai aktivitásnak felel meg.(5)
Köztudott, hogy a közepes intenzitású gyaloglás ugyanolyan hatékonyan csökkenti a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a 2-es típusú cukorbetegség és más betegségek kockázatát, mint a futás vagy a kerékpározás. Így a kutyasétáltatás nem csupán élvezetes időtöltés, hanem a szív- és érrendszeri kockázati tényezők ellen is védelmet nyújthat.(5)
Összegzés
- Minden nap szánjon időt a mozgásra!
- Bármilyen típusú fizikai tevékenység, beleértve a kutyasétáltatást is, támogatja a szív- és érrendszer egészségét, javíthatja a hangulatát és meghosszabbíthatja az életét.
A cikket az Aspirin® Protect forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. készítette.
PP-ASP-HU-0375-1 2025.november 24.
Hivatkozások
- (1) https://www.newswise.com/articles/how-do-americans-spend-their-sedentary-time (1) https://www.newswise.com/articles/how-do-americans-spend-their-sedentary-time Return to content
- (2) Diaz KM, Duran AT, Colabianchi N, Judd SE, Howard VJ, Hooker SP. Potential Effects on Mortality of Replacing Sedentary Time With Short Sedentary Bouts or Physical Activity: A National Cohort Study. Am J Epidemiol. 2019;188(3):537-544. Return to content
- (3) 30 Minutes of Exercise Can Counteract a Day of Sitting. https://www.healthline.com/health-news/30-minutes-of-physical-activity-can-counteract-a-day-of-sitting; 2023.01.09. (3) 30 Minutes of Exercise Can Counteract a Day of Sitting. https://www.healthline.com/health-news/30-minutes-of-physical-activity-can-counteract-a-day-of-sitting; 2023.01.09. Return to content
- (4) Paluch AE, Bajpai S, Ballin M, Bassett DR, Buford TW, Carnethon MR et al. Prospective Association of Daily Steps With Cardiovascular Disease: A Harmonized Meta-Analysis. Circulation. 2023; 147:122-131. Return to content
- (5) Dall PM, Ellis SLH, Ellis BM, Grant PM, Colyer A, Gee NR et al. The influence of dog ownership on objective measures of free-living physical activity and sedentary behaviour in community-dwelling older adults: a longitudinal case-controlled study. BMC Public Health. 2017;17(1):496. Return to content
Kapcsolódó cikkek a témában:
Aspirin® Protect 100 mg gyomornedv-ellenálló bevont tabletta
Az Aspirin® Protect tabletta szedése ajánlott heveny szívizomelhalás ( miokardiális infarktus ) kockázatának csökkentésére szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel rendelkező, 45-79 év közötti férfi és 55-79 év közötti nőbetegek esetében, a haszon/kockázat (pl. gyomor-, bélrendszeri vérzés) arány értékelését követően, valamint átmeneti agyi keringési zavar (TIA) és az agyi keringészavar következtében kialakuló szövetelhalás (agyi infarktus) megelőzésére felnőtteknél.
Acetilszalicilsav tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. Bayer Hungária Kft. 1117, Budapest Dombóvári út 26.
A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!